2011. április 25., hétfő

Áprilisi klub



Egyre többen vagyunk a klubban. Tudom ezt szinte mindig írom. Viszont az utóbbi időben ez a gyakorlatban is jelentett némi problémát. A levelező rendszerünk felmondta a szolgálatot. Gyanítom nem bírta egy csoportként kezelni a rengeteg címet. Folyamatosan azt írta ki hibaüzenetnek: túl gyakori levélküldés - és persze nem küldte el a mailokat. Így most 3 csoportra szedtem a társaságot, még működik a dolog. Miért nem váltok más rendszerre? Mert lusta vagyok ennyi címet begépelni.
Másik "probléma", hogy Ildivel állandóan rohangálunk egyik anyukától a másikig, hogy segítsünk a kötésekben, hordozó próbákban. Ez ugyan csak a blogbejegyzéseket nehezíti meg, merthogy fogalmam sincs mi történik ilyenkor körülöttem. Erre jó példa az áprilisi klub.:-) Sokat szoktak segíteni Peti fotói, mert ezeket nézegetve mindig beugrik valami, de az utolsó 3 hónapban őket is nélkülöztük. Meg is látszik. Vagy nem vittünk gépet, vagy vittünk, de elfelejtettük használni.
Alig várom már, hogy egy írói vénával megáldott blogger vagy esetleg újságíró mamink legyen, aki besegít. Hajrá, várom a jelentkezőket!

2011. március 28., hétfő

Márciusi



klubunkat hordozó próbálással, kötés tanulással és kölcsönzéssel kezdtük.
Ezt követően a Létvágy Egyesület bemutatta - A tudatos egészség programját, ami túlsúllyal küzdőknek nyújt segítséget több szinten, sokféle bekapcsolódási lehetőséggel. A Réthy Pál kórházzal közösen csinálják, a programvezető Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember, a Magyar Pszichiátriai társaság Evészavar Szekciójának a tagja, az orvosvezető Dr. Gyimesi András.

Több aktualitás is van:

  • Hét hónapos életmód program indul március 9-én.
  • Létvágy-menü a Zöld Bambusz étteremben, gyulai kiszállítással is. (Vegán menü, úgy tudom ilyen még nincs Gyulán.)
  • Tavaszi méregtelenítés március 30-tól, Dr. Buki Mária belgyógyász, homeopátiás szakorvos segítségével, rendelhető menüvel.
  • Illetve kéthetente kifejezetten túlsúllyal küzdőknek pilates torna a csabai kórház tornatermében.

A program honlapja: www.letvagy.hu.

Februári



klubunk vendége Litauszkiné Püski Melinda Ringató foglalkozásvezető volt. Mint vendég, ajándékot is hozott, egy Ringatós foglalkozást tartott nekünk. Mi pedig lelkesen énekeltünk, mondókáztunk a gyerkőcökkel. Volt aki végigaludta anyukája karjában, a többség kacagva játszott. Ízelítőül pár dal ami eszembe jutott: Kiugrott a gombóc a fazékból; Cifra palota; Hej Dunáról fúj a szél. Nagyobb hangzavar csak akkor támadt, amikor Melinda elővette a csellóját. Gyönyörű hangja volt, de egy-két apróságot váratlanul ért, ők kórust alkottak. No nem énekeltek, inkább sírtak.
A foglalkozás után a szokásos hordozó próbálási lehetőség, kötés tanulás, kölcsönzés várta az érdeklődőket.



2011. március 13., vasárnap

Kölcsönözhető hordozók 2.



Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, az aktuális viszonyoknak megfelelően. Tehát érdemes időnként visszanézni. (Előzmények itt!)
(Muszáj volt kétfelé szednem a hordozóeszközös bejegyzést, mert szerkesztés közben képek és szövegek tűntek el.)
Mielőtt belevágnék a felsorolásba és az egyes hordozóeszközök ismertetésébe íme egy rövid összefoglaló a leggyakoribb hordozóeszközökről.
Kendő: a legegyszerűbb és egyben a a legsokoldalúbb hordozó. Az összes hordozási mód (elöl, csípőn, háton) megoldható vele. Lehet rugalmas, vagy szövött.
Karikás kendő: egyvállas hordozó, használata egyszerű.

Mei Tai: ázsiai eredetű. Egy négyszögletes bodyb
ól és a hozzá kapcsolódó négy pántból áll.
Babaerszény:
egyvállas hordozó, gyűrű alakú.

SSC(soft structured carrier)
: csatos, hátizsákszerűen kialakított hordozó. Könnyen állítható.
Sajnos a klubunk még nem rendelkezik mindegyikkel, de folyamatosan igyekszünk bővíteni a választékot. Akkor lássuk miből lehet válogatni:

Mei Tai-ok:

Hajtka Mei Tai
(a készítő felajánlása)

normál méret

bébi méret

Vállpántjai 210 cm, derékpántjai 70 cm hosszúak. 100% pamut twillből illetve canvasból készülnek, párnázott kivitelben. A hordozó méretétől függően egyedi pánthosszúságú hordozók készülhetnek,
- teste két réteg erős vászonból és egy dekoranyagból készül, felső részén gyapjúfilc béléssel. A baba lábának támasz
tását a párnázott szélek teszik még kényelmesebbé,
- felvarrt vagy levehető alvókapucni választhat
ó hozzá. Az egyedi igények alapján kialakított kapucni megtámasztja a kicsi fejét alvás közben és segíti a külvilág kizárását, ha a babának arra van igénye,
- a többszörösen megerősített varrásoknak és a professzionális varrócérnáknak köszönhetően akár 15 kg-ig használható,
- zsákjában könnyen magunkkal vihetjük bárhová,
- kézműves magyar termék,
- válogatott alapanyagok és egyedi díszítések teszik különlegessé
- 3 méretben készül: bébi, normál, totyogó.
Anyagok:- pántanyag: 100% pamut twill vagy canvas- dekoranyag: 100% pamutvászon - test bélése: gyapjúfilc
- pánt bélése: 100% gyapjú vagy poliészter filc - cérna: 100% poliészter
(forrás: Hajtka)

Hunbaba Mei Tai
(a készítő felajánlása)

Mesés kelet modell

Jellemzői:
-kiváló minőségű pamut anyag. A test és a kapucni egyik oldala, a váll- és derékpántok nagyon erős twill-ből készültek.
-bélelt derék- és vállpántok 4 rétegű (3 réteg vászon + dekoranyag), tökéletes tartást nyújtó test. Nagyobb súlyú gyereket is kényelmesen lehet benne hordozni.
-hosszú vállpántok, amikkel tibeti kötést is lehet használni
-dekoratív hímzett alvókapucni, amit patentekkel lehet a vállpá
ntokhoz rögzíteni, hogy jól tartsa az alvó baba fejét.- a derékpánt két végén egy-egy kis, patentekkel záródó zseb található.
(forrás: Hunbaba)


Gremese Mei Tai-ok
(a készítő felajánlása)

Amona3 modell


Pöttyös modell

-Jellemző az ergonómikus szabásvonal, a testrész karcsúsított, a baba combjainál – a nagyobb kényelem érdekében – bélés található.
-A bélelt pántok 100% pamut twillből, bolyhos twillből vagy canvas-ból készülnek.
-A derékpántok 80 cm hosszúak.

-A vállpántok egyenként 200 cm hosszúságúak, a vállakat takarva szintén habszivaccsal béleltek, kis akasztó fülecskével, mely alkalmas cumilánc rögzítésére vagy bármi más ráakasztására.
-A III-as modellnél a testrész ívelt felső része szivaccsal bélelt, mely fejtámaszként szolgál a nagyon pici, vagy alvó babának. -A testrész két réteg pántanyagból és egy réteg dekorból készül. -Az alvócsuklya lecsatolható (erős tépőzárral kapcsolódik a testrészhez), vékony megkötőit a vállpántokon található fülecskékhez kell rögzíteni. -A varrások kiemelkedő biztonsággal készülnek, megerősítettek és többszörösek a pántok és a testrész csatlakozásánál.
(forrás: Gremese)


Tündérputtony Mei Tai
(a készítő felajánlása)

Jellemzői:
-Dupla rétegű
anyagból, közte bélés (nem szivacs)
-Anyaga pamutvászon
-Derék és vállpántok 9 cm szélesek
-Derékpánt 100 cm hosszú, vállpánt 200 cm
-A varratok erősítettek
-Kétoldalas

-Alvócsuklyás

(forrás: Tündérputtony)


Emmy-féle Mei Tai




SSC-k:
Bamberoo oc ssc
(a készítő felajánlása)

regular modell

A Bamberoo oc SSC hordozót csatokkal tudod magadra rögzíteni. Elől és hátul hordozásra egyaránt használható. Mindkét esetben magad
tudod a pántokat állítani. A vállpántok, és derékpánt párnázottak, a baba lábánál párnázott rész a gyermek kényelmét szavatolja hosszútávon. A kapucni elsősorban akkor praktikus, ha a kicsi a hordozásban ellazulva elalszik, és a feje támasztást igényeKészül félcsatos változat is, amikor a derék pánt csatos, a hosszú felső pántok viszont hagyományos Mei Tai pántok.
(forrás: Bamberoo)


Babbinka ssc
(a készítő felajánlása, némi klubos hozzájárulással)


Mindegyik hordozó egyedi színvilágú Babbinkának ad otthont. A hordozók erős, minimum 295g/nm területi sűrűségű, 100% pamut sávolyszövetből készültek (beavatva a mosás és egyéb titkok rejtelmeibe), vastagon párnázott derék- és vállpántjaik a teherhordó alkalmazott kényelmét szolgálják, de az édes teher combjainál is bélést kapott minden egyes darab. A vállpántok a derékpánthoz varrt két „szárnyacskához” kapcsolódnak; ez a megoldás - mely jópár prototípus tervezése és varrása során született meg - nagyon kényelmessé teszi a hordozást. Minden hordozó felgöngyölhető kapucnival készül, és minden hordozóhoz praktikus kordtasak jár.
(forrás: Babbinka)

Liliputi ssc
(a készítőtől vásárolta a klubunk kedvezményes áron )

A 2. generációs liliputi háti hordozó számos tekintetben megújult: Kialakítása ergonomikus, formavilága letisztult, a felhasznált anyagok minősége a fellehető legjobb. Ebben a hordozóban az optimális súlyelosztás miatt, hosszú időn keresztül, kényelmesen hordozhatod gyermeked. Tapasztalatunk szerint 15-17 kiló sem okoz problémát hosszú órákon át, bármely átlagos fizikumú kismamának sem, bár a maga a hordozó teherbírása ennél sokkal több. Hordozónk immár nemcsak háti hordozóként funkcionál, hanem a szétcsatolható és keresztezhető vállpántok segítségével elöl és csípőn hordozáshoz is nagyszerűen használható. A hordozók rendelkeznek levehető alvó csuklyával, ami tartja az alvó gyermek fejét.

Csat segítségével tudod pillanatok alatt föl vagy levenni, állítható pántok segítségével lehet pont a Te méretedre állítani. Ha épp nincs rá szükség, kicsire összehajtható, súlya kevesebb, mint fél kiló.

Szemben a Magyarországon kapható hordozók (kenguruk) többségével, ahol baba alátámasztása kis pontra és rendkívül érzékeny részre összpontosul, a Liliputi háti hordozóban a gyermek popsijának teljes felületén ül, ami kényelmesebb Neki, biztonságosabb és sokkal egészségesebb Ráadásul lába terpesztve van, ami a csípőficam megelőzésére illetve gyógyítására szelíd, és hatékony lehetőséget teremt.

Gyermeked pár hónapos korától (amikor már fejét önállóan tartani tudja), 3-4 éves koráig tudod használni (kb.15-20 kiló súlyig).

Liliputi Rainbow ssc
( a készítő felajánlása)

(forrás: Liliputi.hu)


Egyéb hordozók:

Babaközelbenes podegi
(klubunk vásárolta)



2011. február 1., kedd

Januári klub



Januári klubunk rendhagyó módon a Civil Házban tartottuk. Hordozóeszköz próbával és kötéstanulással kezdtünk. Jó sokan voltunk, egyre több pici babás érdeklődőnk van. A rugalmas kendő és kendő készletünk kevés ennyi emberre, ezért azt hamarosan bővítenünk kell. A helyszín is éppen hogy elégnek bizonyult, az idő meg rövidnek, mert csak egy óránk volt.


A következő két órában Milyen lehetőségeink vannak és lesznek várandósságunk és szülésünk idején? címmel beszélgettünk Vincze Felicia holisztikus bábával és otthon szült családokkal a várandósságról, vajúdásról és szülésről.
Kissé döcögősen indult a dolog, de a kezdeti nehézségek után mindenki belelendült és egy igazán jó beszélgetés alakult ki. A témák amiket érintettünk: Mikor keressük fel először a bábát? Kik szülhetnek bábával, milyen kizáró okok vannak? Mit és hogyan vizsgál a bába? Vajúdás/szülés során milyen lehetőségeink vannak a kórházban/otthon? Miben segít a bába a gyermekágyas időszakban? Akik otthon szültek, miért ezt a lehetőséget választották? Az otthonszülést szabályozó törvény életbelépésével milyen változások várhatók, milyen lehetőségeink lesznek?
A két óra rendkívül gyorsan eltelt és még lett volna miről beszélgetnünk, ezért az év második felében reményeink szerint megismételjük.



Decemberi klub


Eddig vártam, hátha jelentkezik valaki egy beszámolóval a decemberi klubról. Hiába. Így most csak a képeket lehet megnézni, itt.

Annyit tudok, hogy Orsi (aki ha nem babázik mentőtiszt) tartott egy előadást és gyakorlati bemutatót (ezt természetesen egy erre a célra kialakított babán) újszülött és csecsemők újraélesztéséből.



2010. december 31., péntek

Bacicsere



Folytatom a lemaradások pótlását, így jöjjön a novemberi klub. (Már korábban megírtam, csak nem töltöttem fel.)
Gondolom sokan ismerik iskoláskorukból a Megy a labda vándorútra kezdetű dalos játékot. Nos a klubban mi kifejlesztettük - egész pontosan a gyerekek - a törpékre (értsd 1 évestől két éves korig) szabott verzióját. Ez a következő: Megy a cumisüveg vándorútra, egyik szájból a másikba. Aki tudja, meg ne mondja hol van épp a baci útja.
A játék nyertese, aki egy vagy két nap elteltével sem betegszik meg. Jelentem, mi a nyertesek közé tartozunk.. A decemberi klubban (vagy itt) várom a többiek eredményhirdetését is.
Remek matematika órai feladvány lehetett volna az összes cumisüveg, az összes gyerek által történő tesztelésének a felírása. Manóink tuti megcsináltak minden lehetséges verziót.
Csak félve említem azt a zöld csodát (bilit), amit Orsiék hoztak. Balu nagyon szerette volna kipróbálni. Lehet, hogy a decemberi klubban ez lesz a sláger?


Befejeztük a hordozós héten megkezdett beszélgetést is: A várandósságról, a gyereknevelésről és gondozásról, a hordozásról férfi/apa szemmel. Gábor mint témavezető vállalta, hogy ír pár sort erről a blogba, de végül visszamondta. Így most be kell érnetek ennyivel.