A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 17., szerda

Szülésfelkészítő Gyulán



Szilágyiné Schneider Adrienn
védőnő négy előadásból álló tanfolyamot szervez várandósoknak. Ebből a harmadik alkalmat megkaptuk mi (mármint a klub), hogy a hordozásról (kicsit a kötődésről is ;-)) beszéljünk, bemutassuk a hordozókat és használatukat.
A következő "előadásunk" április 27-én lesz.

Sikerült megszerezni a részletes programot, így ezzel kiegészíteném ezt a bejegyzést.

KEDVES LEENDŐ SZÜLŐK!
MÉHEN BELÜLI
KAPCSOLATTEREMTŐ
TRÉNING
indul 2010. áprilisában.
A tanfolyam célja:
„Segítse az anyának felvenni, fejleszteni, harmonizálni születendő gyermekével, méhével
meglévő természetes kapcsolatát és segítse lélektani oldalról felkészíteni mind
a magzatot, mind az anyát a születésre-szülésre.”
A tréning alábbi témák köré csoportosul (az időpontok és a helyszín változhat!):
Méhen belüli kapcsolat – előadás: Wattfa Júlia pszichológus, Szilágyiné Schneider Adrienn védőnő - 2010.04.13. – 13.30 óra

Relaxációs technika – gyakorlatsor tanítása: Wattfa Júlia pszichológus, Szilágyiné Schneider Adrienn védőnő - 2010.04.20. – 13.30 óra

A babahordozás - előadás és hordozóeszköz bemutató: Gyula, Békés megyei babahordozó és mosható pelenka klub, Szilágyiné Schneider Adrienn védőnő-
2010.04.27.-14 óra

Kismama masszázs – előadás, bemutatás: Brumár Beatrix masszőz, Szilágyiné Schneider Adrienn védőnő - 2010.05.04. - 14 óra
Helyszín:5700 Gyula, Béke Sgt. 39. (bejárat az Eötvös utca felől)
Védőnői Szolgálat „B” épület, Várandós tanácsadó (1. emelet)

A tanfolyam önköltséges!

Jelentkezés és bővebb információ:
Szilágyiné Schneider Adrienntőlkérhető személyesen, vagy a 06-20/415-4018-as telefonszámon.

2009. november 23., hétfő

Szülésfelkészítő várandósoknak Gyulán


Szilágyiné Schneider Adrienn
védőnő négy előadásból álló tanfolyamot szervez várandósoknak. Ebből a harmadik alkalmat megkaptuk mi (mármint a klub), hogy a hordozásról (kicsit a kötődésről is ;-)) beszéljünk, bemutassuk a hordozókat és használatukat.
Az első hordozós "előadásunk" november 17-én volt. Hat kismama és egy kispapa:-) jelent meg, mi pedig öten képviseltük a klubbot.
Három részből tevődött össze a program. Először a 2009-es Nemzetközi Babahordozó Hétre készített hordozós kisfilmet játszottuk le, utána a hordozókat mutattuk be - gyakorlatban is, végül a próba jött volna. Ez sajnos elmaradt, már nem volt ereje hozzá a kismamáknak. Így azt a tanúlságot vontam le, hogy a következő alkalomra átalakítjuk a tematikát, mert hosszú és fárasztó volt.
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődésüket a hordozás iránt és találkozunk még velük a klubban is.

A tanfolyamra folyamatosan lehet jelentkezni a védőnőnél, a tanácsadóban.