2010. június 21., hétfő

Póni, nyuszi, maci és a sült galamb



Sajnos nem voltunk állatkertben, bár tervezzük, hogy csinálunk egy klubos kirándulást, valahol a közelben. Aki megnézte a fényképalbumot, az már arra is rájött, hogy nem is étteremben jártunk. A szokásos helyen, a tornateremben tartottuk a júniusi klubot. A sült galambokat csak az első 20 percben vártuk a képek tanúsága szerint (anyukákat, akik előzetesen bejelentkeztek, hogy kötést akarnak tanulni), de hiába. Viszont több kismama jött, így őket tanítottuk az elölkötésre. Mivel Ildi -kisebb baba híján- Hordo Zoltánnal mutatta be a kötéseket, a többieknek nem maradt próbaalany. Itt jött képbe a lányom és táskája. A hátizsák valami varázslatos funkcióval bírhat, mert nem tudom hogy fér bele 6 B. baba, 20 plüss állat, 30 babaruha és egyéb kiegészítő kellékek, mint cumisüveg, takarók, bili ééés az sk rugalmas kendője. A felsorolás szerintem erősen hiányos.
Kiválogattuk a legnagyobb és legpuhább plüssöket a nyuszit, a pónit, alvós brumit, coco macit. Igazán csak annyi funkciójuk volt, hogy látszódjon, hova kell majd behelyezni a babát. Hova, melyik kendőszár alá kerülnek a kezek és a lábak. Azért a kék színű póni ezüst csillámos testtel kendőbe kötve több volt mint vicces.



A gyakorlottabb kendőzők kipróbálták a háti duplót, szintén Ildi útmutatásával.



Vendégünk volt Szabóné Eszter dúla. Vele sok mindenről beszélgettünk. A háborítatlan vajúdásról, szülésről; mi a dúla szerepe a szülésnél; miben tud segíteni; mi az amit nem csinálhat; különböző testhelyzetek alkalmazása vajúdás, szülés során; gátvédelem; szoptatás fontossága. Könyveket is ajánlott:
Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés
Penny Armstrong és Sheryl Feldman: A születés művészete
Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez
Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol
Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában
Sheila Kitzinger: A szülés árnyékábanwww.ateszulesed.hu
Aki most nem tudott eljönni a beszélgetésre, az találkozhat még Eszterrel a gyulai Babahordozó Héten októberben.



Következő klub július 3-án 11.30-tól a gyulai kórház tornatermében.

2010. június 11., péntek

Perspektívák



Te melyiket választanád?

2010. május 19., szerda

Szülésfelkészítő tanfolyam a gyulai kórházban



Június elsején 14 órától a gyulai Pándy Kálmán Kórház szülészete által szervezett szülésfelkészítőn tartunk előadást és bemutatót a hordozásról és a hordozóeszközökről. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Új hordozó érkezett



A klubunk vásárolt egy Nandu inka karikás kendőt. Következő hónapban már ez is kölcsönözhető. (A kölcsönözhető hordozók című bejegyzést éppen átalakítom, ezért ott még nem találjátok meg, illetve egyes hordozók leírása is hiányos.)


2010. május 16., vasárnap

Klubos sütik receptje



Itt találhatók azoknak a sütiknek a receptje, amelyek a klubban nagy sikert arattak. Képek itt. A recepteket folyamatosan töltöm fel, érdemes később is visszanézni.

Boci-mobil

(Orsi)

Hozzávalók:
1 tojás, 11 evőkanál cukor, 10 evőkanál olaj, 2,5 dl tej, 15 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 1 kávéskanál szódabikarbóna. Ezt jól összekeverjük és kikent, kilisztezett kis méretű tepsibe tesszük.
Töltelék:
25 dkg túró, 1 tojás, 5 evőkanál cukor, 1 vaníliás cukor, 1 evőkanál gríz. Ezt összekeverni és foltosan a tésztára kanalazni.
Tűpróbáig sütni. Nagy gáztepsihez dupla adag kell.



Sós túrós rúd
(S. Andi)

50dkg liszt 50dkg margarin, 60 dkg túró, 2 egész tojás sárgája a lekenéséhez, és sajt a leszórásához, lehet bármilyen, anyuék trappistát használnak, egy kávéskanál só. Összegyúrod a cuccokat, és ha van rá lehetőséged pihenteted a hűtőben minél több ideig. Kinyújtod ujjnyi vastagságúra, lekened tojással, megszórod reszelt sajttal, és felszeleteled rudakra. A sütés kb 180 fokon (légkeverés nem kell), alul-fölül sütésre állítsd. Kb 20-25 perc, de ezt sütője válogatja, ki kell tapasztalnod, hogy neked mennyi idő. Megnyugtatásul mondom, már egy párszor próbáltam megsütni, mindig másmilyen lett, sohasem olyan mint a cukrászdai. Kitartás és egyszer sikerül. Lehet, hogy a titkos összetevő az a pár év tapasztalat, amivel én még nem rendelkezem. Jó munkát kívánok! Ja, a tészta ne legyen túl lágy, akkor kínáld meg még egy kis liszttel, olyan nem ragadós, könnyen gyúrhatónak kell lennie.

Kölcsönözhető pelenkák



Klubunk rendelkezik jó pár kölcsönözhető, mosható pelenkával is. Most csak a márkákat sorolom fel, nem győzöm mindegyiknek a jellemzőit is leírni. Akit érdekel egy típus, az kiguglizza, vagy eljön megnézni.
Az alábbi márkákat lehet kölcsönözni:
Monapel, Kushies, Kakaole, Bambinomio, Popolini, Boots, Ágnes betét, polár betét, angol WAHM pelus belsők, Coolababy, WAHM gyapjú külső, Debbies Nappies, Lujzus féle pelusbelsők és zsebes, Lotties, Fidini.
Ezeket a pelusokat felajánlásként kaptuk, a következő anyukáktól:
(mamamis nicknevek következnek) m.Lujzi, Tandy, Zosa, Illaberek, legzoszerv, öreganyám, pocakmocak, tulili,Amaja, Carol, Orsikata, Ilkuchta, Anyabebi, Bonica és klubtagjainktól: T. Ildikó, Sz. Erika, S. Lujza. Köszönjük!
Megtekinthetők, de nem kölcsönözhetők (mert a tagok saját pelusai) a Pop-in, Little Lamb, Rainbow, Kawaii Baby, Bambinex, BumGenius, Tots Bots, Geobel.

2010. május 11., kedd

Mosható pelenka



Lassan fél éve tervezem ezt a bejegyzést. Lám-lám a türelem (véletlenül sem lustaság) meghozza eredményét. Arról nem is beszélve, hogy jó munkához idő kell. A moshatópelusos blog szerzője írt egy szuper ismertetőt, így nekem nincs más dolgom, mint idemásolni.
Mosható pelenka ismertető


Akinek mindez kevés lenne, vagy nem elég meggyőző, ajánlom a következő videót, amit Babamosoly Marica készített.




Ha felkeltettük az érdeklődésed vagy további kérdéseid vannak, gyere el a klubba! Nálunk megnézheted és kölcsönözhetsz is mosható pelusokat!