2010. november 5., péntek

Beszámoló a Babahordozó Hétről



Előzmények


Na az izgalmas volt. Már januártól ment a szervezés, az előadók, a helyszín és a szponzorok keresése. Az előadókkal folyamatosan egyeztettünk. Ahogy telt az idő, úgy nőtt a programok száma (eredetileg 1-2 naposra terveztük) és az izgalom.
Elég sokat görcsöltünk a fotókiállításhoz a keretek beszerzésén. Végül három különböző helyről sikerült kölcsönöznünk. Nem sokkal később lettek kinyomtatva a képek a nyomdában. Rossz méretben. A/4-et kértünk és A/3 lett belőle. Drukkoltunk, hogy beleférjen a keretekbe. Pár centit ugyan vágni kellett, de szerencsésen megoldódott.
A plakát leadásával és kivitelezésével csúsztunk (legalábbis a tervezethez képest) . Mikor végre megvolt minden, a két megbeszélt nyomda is lefújta a nyomtatást. Mindezt kb két héttel a megnyitó előtt. Gyors keresgélés, majd másnap már megvolt a nyomda és este kezemben a plakátok. Irány a posta, hogy a más városokban élő klubtagoknak "terítsem" a cuccot. Ott kissé lehűtött a hölgy, mert közölte, hiába adom fel elsőbségivel a levelet, csak 24 óra múlva fogják továbbítani innen, mert pár perccel késtem le az aznapi kézbesítést.
Eljött a Hét előtti utolsó nap kisebbik fiam pedig úgy döntött, megfejeli ezt az egészet egy közel 40 fokos lázzal. Így történt meg, hogy az első napról teljesen lemaradtam. A lányok pedig hősiesen helytálltak, mert berendezték a kiállítást és aznap délután megtartották a megnyitót is.


Most pedig következik egy rövid összefoglaló az előadásokról a klubtagok tollából. (egyes programok még feltöltés alatt)

A Hét

"Testközelben" Hordozós fotókiállítás

Képek itt és itt.


Parkolj és hordozz! Hordozós séta a gyulai várban vagy a csónakázó tónál

Egy szabadtéri programunk volt és jellemző módon, csak azon az egy napon esett az eső. Vagyis inkább zuhogott. Ettől függetlenül mi rendkívül lelkesen elmentünk a várhoz (hazafelé menet jelentősen csökkent ez a lelkesedés). Szerencsére előrelátóan megbeszéltük az igazgatóval, hogy rossz idő esetén nyissák ki nekünk a Kerecsényi kaput, hogy behúzódhassunk alá. Így az eső nem ért minket, viszont ennél nagyobb huzatban már nem is állhattunk volna. Ildi pedig lelkesen kattingatta a fényképezőgépét, mint a japán turisták.

Talán mondanom sem kell, nem volt érdeklődő. Ezt persze az időjárás miatt sejtettük.
A nap és egyben a hét legjobb beszólását egy bácsitól kaptuk meg: "... tudod azok, akik magukra erőszakolják a babát..."
(Ági)


Hogyan könnyíti meg a szoptatást a testközelség?Miért mehet jobban a szoptatás a hordozott babáknál? -Gulyás Gáborné Kiss Bernadett

..én ittam a szavait, mivel most várom első kisbabámat!
a téma a szoptatásról, kötődésről és hordozásról szólt!
Felnőttként megtapasztaltam, hogy milyen hiányosságokat tud okozni, ha valaki nem kapta meg és persze nem alakult ki kötődés, egyfajta ősbizalom az anyával. Önbizalomhiány, és társaskapcsolatok problémájának a gyökere kisgyermekorra, csecsemőkorra is visszavezethető.
Bernadett az Új medicinában is jártas, ami a hagyományos orvoslással ellentétes, mivel nemcsak a testet kezelik hanem a betegségek lelki oldalát kutatják és lelki oldalon próbálják megoldani.
Felmerültek a szüléssel kapcsolatos témák, ami sajnos elég gyerekcipőben jár...kevés az a kórház ami megteremti azokat a feltételeket hogy csendes és bensőséges hangulatban történjen a születés, és persze biztonságban!
Az első percek fontossága, az "aranyóráról"is szó volt, amikor az újszülöttben beindulnak az életfenntartó ösztön,és milyen fontos számára (is) hogy az előtejet megkapja.
Szó volt, az igény szerinti szoptatásról,és mivel, hogy minden gyermek más és más,ezért a szopási igényeik is eltérőek, ahogy kívánja!
A hordozás és a tejtermelésre is hatással van, a testközelségben lenni nagyon jó dolog!
Örülök hogy itt lehettem ezen az előadáson, mert a Bernadett egy nagyon lelkes és hiteles előadó volt.
(Kati)

Aromaterápia- az otthoni, biztonságos illóolaj használat alapjai-Gulyás Gáborné Kiss Bernadett

Bevezetés a homeopátiába -Dr. Buki Mária

Az érintés varázsa - babamasszázs - Varga Lászlóné



Mosható pelenka a XXI. században. Miért jó a babának, a környezetnek és a pénztárcának?-Takács Ildikó

Ez az előadás érdeklődés hiányában elmaradt. Ugyan voltunk páran, de klubtagok és Ildi sok új dologgal nem tudott volna szolgálni nekünk, hiszen ismerjük a témát. Azért egy rövid történetetet mégis leírnék.
Éppen a plakátokat szórtuk szét a hétre. Az egyik bababoltban történt a következő. Megkértem a hölgyet, tegye ki a plakátunkat. Nézegeti, vonakodik, majd azt mondja, nem biztos, hogy kiteszi. Miért? Kérdem én. Nem igazán értettem. Persze joga van hozzá, az ő boltja, azt tesz ki, amit szeretne.
Mert mosható pelusos előadás is van. Végül nagy nehezen még azt is kinyögte: Mert visszük a boltját. Hát ettől még inkább értetlenül álltam és megkértem, magyarázza el mire gondolt, mert nem világos.
Visszük a boltját, mert mindenki mosható pelenkát akar venni, ő ilyet nem tart. Az eldobhatós pelenkáját meg nem tudja majd eladni. Mindenki tőle kérdezi hol van a klub, hol lehet ilyet venni és ő nem tud rá válaszolni. (Megjegyzem, amit eddig adtam neki szórólapot, mindegyiken ott volt a klub elérhetősége, csak olvasni is kéne.) Visszük a boltját.
Sok értelmeset nem tudtam mondani, mert nagyon meglepődtem. Annyit még kinyögtem, hogy érdekes, én nem látom ezt a fene nagy érdeklődést a mosható pelusok iránt, pedig már egy éve megy a klub. Egy kezemen meg tudom számolni, hány érdeklődőnk volt.
Itthon aztán még eszembe jutott pár dolog. Ha ekkora az igény, akkor talán nem ártana foglalkoznia vele, hiszen a mosható pelenka is jó üzlet és a Br-t leszámítva más bolt nem foglalkozik vele a megyében. Ha kicsit utána nézett volna, rájönne, hogy nem csak magát a pelenkát veszi meg az ember, hanem menet közben egyéb termékeket is (papírbetét, fertőtlenítő, legs...) tehát téves az elképzelése, hogy megveszik a pelust és többet soha semmi nem kell hozzá. Arról nem beszélve, hogy alkalmanként az is használ eldobhatót, aki moshatózik.
Amúgy szerintem meg nem visszük a boltját, hanem hozzuk. Mert hordozókendőt is árul...

Csak azt tudnám, hol volt az a rengeteg mosható pelenka után érdeklődő ember. Nálunk nem, az biztos.
(Ági)


A babahordozás ortopédiai hatásai- Dr. Csanádi István



Babahordozás és a kötődő nevelés a pszichológus szemével- Wattfa Zsüli



Miért, hogyan, miben hordozzak? Mindennapi kérdések a hordozásról.- Dr. Földi Zsuzsa



A dúla válaszol. Beszélgetés a várandósságról és szülésről- Szabóné Eszter


Beszélgetés a várandósságról, a gyereknevelésről és gondozásról, a hordozásról férfi/apa szemmel- Kovács Gábor

Mottó:
Egy apának, aki tiszteli gyermekeit, két feladata van: gyökereket és szárnyakat adni nekik.(afrikai mondás)


Utószó

Avagy egy kis matematika. Sajnos nagyon gyér volt az érdeklődés. A klubtagok azzal biztattak, hogy fogjuk fel csapatépítésnek. Igazuk van, mert annak tényleg jó volt, (csak ezt olcsóbban is megcsinálhattuk volna a klubban), jobban megismertük egymást.
Akkor jöjjön a számtani része. Több mint 10 Békés megyei városban szórtunk szét több mint 200 plakátot. Elsősorban terhesgondozókban, gyerekorvosi rendelőkben, védőnőknél, nőgyógyászaton (osztályon és szakrendelőben) gyógyszertárakban, bababoltokban és nagyobb üzletekben. A Gyulai Hírlap a részletes programot közölte (Nem tudom ez hány példányszámot jelent, de nem keveset.). Hírt adtak a Hétről még beol.hu-n, a Békés Megyei Hírlapban és a Kisváros című újságban. Valami csoda folytán még a Juventus Rádió helyi műsorajánlójába is bekerültünk. Saját fülemmel hallottam. Miután ennyire meghirdettük, azt gondolná az ember, hogy jöttek az érdeklődők. Az első előadásos nap még igen, bár ott is elég volt a két kezem, hogy megszámoljam a résztvevőket. A többi napon senki, csak a lelkesebb klubtagok. Nekik ezúton is köszönöm az aktív részvételt!
Azért volt némi előnye is a csekély létszámnak. Az előadások többsége rövid időn belül interaktív beszélgetéssé vált. Olyan dolgokat is kérdezhettünk, megbeszélhettünk, amit nagyobb létszám esetén nem.

Köszönöm előadóinknak: Dr. Buki Mária, Gulyás Gáborné Kiss Bernadett, Wattfa Zsüli, Dr. Földi Zsuzsa, Varga Lászlóné, Dr. Csanádi István, Szabóné Eszter, Kovács Gábor.
Köszönöm a segítségét Bánfi Barnának, aki a műszaki hátteret biztosította és Kristófné Editnek aki gyerekeinkkel játszott és vigyázott rájuk az előadások alatt.
Köszönöm támogatóinknak, szponzorainknak a segítségét: Pándy Kálmán Kórház, Gyulai Hírlap, Békés Megyei Hírlap, Beol, Kisváros, Székely Aladár Fotóklub, Kolor-Print Nyomda, www.illoolajok.hu www.amarifoto.hu Puy Foto, Tazsoker Kft. Kis-Kőrösi Kft..
Köszönöm még egyszer nektek, kedves aktív Klubtagok!