2009. november 23., hétfő

Szülésfelkészítő várandósoknak Gyulán


Szilágyiné Schneider Adrienn
védőnő négy előadásból álló tanfolyamot szervez várandósoknak. Ebből a harmadik alkalmat megkaptuk mi (mármint a klub), hogy a hordozásról (kicsit a kötődésről is ;-)) beszéljünk, bemutassuk a hordozókat és használatukat.
Az első hordozós "előadásunk" november 17-én volt. Hat kismama és egy kispapa:-) jelent meg, mi pedig öten képviseltük a klubbot.
Három részből tevődött össze a program. Először a 2009-es Nemzetközi Babahordozó Hétre készített hordozós kisfilmet játszottuk le, utána a hordozókat mutattuk be - gyakorlatban is, végül a próba jött volna. Ez sajnos elmaradt, már nem volt ereje hozzá a kismamáknak. Így azt a tanúlságot vontam le, hogy a következő alkalomra átalakítjuk a tematikát, mert hosszú és fárasztó volt.
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődésüket a hordozás iránt és találkozunk még velük a klubban is.

A tanfolyamra folyamatosan lehet jelentkezni a védőnőnél, a tanácsadóban.

2009. november 18., szerda

Novemberi klub

Végre sikerült az utolsó adag képet is feltennem. Ildi, aki még mindig az egyetlen rendszeres olvasó, már erősen reklamált, hogy kéri a folytatást. Pedig ott volt a klubban.:-)

Mivel úgy adódott, hogy mindhárom gyerkőcömet vinnem kellett, így némi késéssel sikerült belibbennünk a helyszínre. A libbenés azért túlzás, mert a legnagyobb gurulós bőröndünket húztam magam után, ami - hála a mamamis hordozó készítő anyukáknak- hordozókkal volt tele. Most nem részletezném ezeket, mert egy külön bejegyzést szeretnék írni a klubos kölcsönözhető hordozókról.
Már ott voltak Ildiék, Orsiék (Ők Orosházáról jönnek, nem kis utat tesznek meg) és egy új család, Lujzus és férje Békésszentandrásról.
A termet megpróbáltuk kicsit áttekinthetőbben berendezni. Külön helyük volt a saját, csak megtekintésre és helyi próbára kitett hordozóknak, a kölcsönözhető hordozóknak, az Ildinél megrendelhető Popolini mosható pelusoknak, a kölcsönözhető pelusoknak és a megtekintésre kitett pelusoknak. Mire mindent sikerült elrendezni, megérkeztek a többiek is.
Ez volt az első olyan alkalom, amikor inkább a pelusok kerültek előtérbe. Kisebb csoportokban folyt a beszélgetés, ismerkedés, információ csere. Adél kölcsönzött is pár pelust, hogy kipróbálja. Lujzus sok érdekességgel szolgált. Saját maga készít pelusokat, illetve a közeljövőben forgalmazni fog külföldi márkákat. Hamarosan ezekről is lesz egy bejegyzés.

Pelenka arzenál


Az utolsó fél órában azért előkerültek a hordozók és pár kötést is csináltunk. Kriszti az elöl kötést gyakorolta, a pár hetes babájával, Erika és Ildi a mei tai-t. Orsiék bemutatták a podegit (ázsiai hordozó) használat közben. Hordozós kabát (varrónővel átalakított kabát) próba is volt.
A következő alkalom december 5-én 10.30-tól lesz.



2009. november 10., kedd

A technika ördöge...

Ez vagyok én. Ördögien tudom kezelni a billentyűzetet. Ennek eredményeképpen, az összes képet sikerült letörölnöm a blogról. A gép ugyan közölte velem, hogy ha kitörölöm a fotóalbumból a képeket, akkor azok a blogról is törlődnek, de azt hittem, csak viccel. Muhaha. Jó kis vicc.
Így a több órás munkámat két perc alatt letöröltem. Nem értem, ez miért nem fordítva működik?
Szóval igyekszem pótolni az eltűnt képeket és akkor jövök az újabb bejegyzéssel.

2009. november 5., csütörtök

Októberi klub

Gyorsan belefogok ebbe is, mert két nap és már a novemberi élménybeszámolót kellene írnom.

Októberre Ildivel (első rendszeres olvasó;-)) újult erővel fogtunk a szervezésbe. Legyártottam a szórólapokat, Ő pedig szétszórta a városban. Ami azt illeti kevés is lett, így folyamatosan készítünk még.
Ennek hatására 3 taggal bővültünk, amit már sikernek könyvelek el.
A szombati napunk mindenesetre nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. 11-kor a meghirdetett időpontban, Ildi azzal fogadott, hogy a teremben edzés van. Lévén, hogy aikidosok voltak bent, nem álltunk le velük vitatkozni.
11.30-ig amúgy is csak ketten voltunk, már kezdtem aggódni, hogy akkor a klubnak ennyi is volt, mikor szépen szállingózni kezdtek az emberek. Közben az edzés is véget ért, nekem meg sikerült elintéznem, hogy legközelebb időben tudjunk kezdeni.

Talán ezen a napon a legnagyobb eredmény egy kenguru kendőre cserélése volt, bár nem ment teljesen zökkenőmentesen. Gabival egy hónappal előtte találkoztam (éppen kenguruval hordozott) tanácsadáson, akkor invitáltam a klubba. Eleinte csak szemlélődött. Pont ekkor igyekeztem két anyukának bemutatni a batyu kötést. Szerintem nagyon jól sikerült (köszi Évus), de Gabi teljesen megrémült a látványtól és kijelentette, Ő kendőzni nem fog. (Na ekkor gondoltam, hogy legközelebb csak paraván mögött batyuzunk, a lélekben felkészültekkel:-))
Próbáltam mondani, hogy ez nem olyan ijesztő és nehéz mint amilyennek látszik. Szerencsére legalább a másik két anyuka így gondolta. Velük gyakoroltunk is. Éva is beszállt a tanításba. Közben, hogy ne legyen olyan egyszerű, még keresztezett csípőkötést is gyakoroltunk egy másik anyukával.
Végül Ildi törte meg Gabi ellenállását. Ő a profibb elöl hordozásban és Zsutinak éppen ezt kellett bemutatni. Mivel Marci éppen Ildi hátán volt és szemmel láthatóan jól érezte magát nem került le, hanem Zsuti kisfia került előre. Ekkor mondta Gabi, hogy ezt ő is megpróbálná (na nem a duplázást). Ildi pedig megtanította. Gabi azóta kendőben hordoz.


Októberi klub képekben

2009. november 1., vasárnap

Helyszín, időpont, elérhetőség

Mielőtt belefognék az októberi klub leírásába, gondoltam ezeket az infókat még jó lenne megosztani.
Havonta egyszer találkozunk, szombati napon, általában 10.30-12.30-ig.
Helyszín: a gyulai kórház tornaterme.
Mivel nem tudom előre megmondani, hogy pontosan melyik nap lesz a klub, ezért e-mailben szoktam a kapcsolatot tartani a tagokkal. Elérhetőség: hordozoklub@freemail.hu .
A következő klub november 7-én, 10.30-13 óráig lesz.
Belépődíj 200 ft/család.